8. évfolyam

A munkafüzet

A munkafüzet elsődleges célja, hogy felmérjük a tanulók tudását és annak a gyakorlatban való alkalmazhatóságát. A tesztek segítségével a tanulók önállóan is felmérhetik tudásukat.

A kérdésekre és feladatokra a következő módon adhatjuk meg a válaszokat

  • A megadott két, vagy több lehetőség közül bekarikázzuk a helyes választ,
  • A helyes válasz jelölését beírjuk a megfelelő helyre (vonalra, körbe, vagy négyzetbe),
  • Befejezzük az elkezdett mondatot vagy ábrát,
  • A választ beírjuk a megadott helyre.

A kérdések és feladatok a következő tananyagot foglalják össze:  informatikai technológia (IT),  elektrotechnikai anyagok és szerelékek, elektrotechnikai gépek és berendezések, digitális elektrotechnika.

Az ötlettől a megvalósításig c. anyagrész a kidolgozáshoz három szinten nyújt segítséget: alap, közép és haladó szinten. A szinteket csillagokkal jelöltük:   alapszint    –   egy csillag, középszint  –  két csillag, haladószint –  három csillag.

Alapszinten megadjuk a kidolgozott műszaki és technológiai dokumentációt valamint a kidolgozáshoz szükséges anyagokat.

Középszinten adott a választás lehetősége a rendelkezésre álló variációk közül, az egész modellre vagy csak az egyes részegységeire vonatkozóan.  Haladószinten lehetőség van az önálló, kreatív kidolgozás megvalósításra.

A mellékelt CD lemez tartalmazza a modellek irányításához szükséges információkat és programokat.

A modellek kidolgozása csapatmunkában is lehetséges, ha a feladatokat előre meghatározzuk. Ezek a módszerek több, különböző modell kidolgozását is lehetővé teszik.  A szükséges kísérőanyagok többnyire kész elemként, egy kis része pedig félkész elemként van mellékelve.

 

Comments are closed.